2020. június 4., csütörtök
partnerek
Make your data work for you - Gyógyvizek
Make your data work for you - Gyógyvizek
A víz az élet forrása; állat, növény, s ember számára egyaránt nélkülözhetetlen az életben maradáshoz, ám ha ez a csodás nedű gyógyhatással is bír, akkor még értékesebbé válhat számunkra, és sikeresen használhatjuk mind egészségünk, mind szépségünk megőrzéséhez. Magyarország számtalan gyógyvizes fürdővel büszkélkedhet. A megmaradt freskók és az ókori fürdők maradványai is bizonyítják, hogy a rómaiak már két évezreddel ezelőtt felismerték a hazánkban található gyógyvizek áldásos hatását. Hazánk területének több mint háromnegyedén létezik gyógyvizes forrás, s legnagyobb részük az Alföld, illetve a Kisalföld alatt helyezkedik el. A gyógyvíz a természet patikájának egyik legértékesebb kincse. A szépség- és egészség megőrzésében, valamint a gyógyításban is kiemelkedő szerephez jut, s talán éppen ezért, fontosságát felismervén hazánk gyógyvizes létesítményeit is egyre többen látogatják, mind a külföldi érdeklődők mind a hazai lelkes fürdő rajongók.
Bár elsősorban mozgásszervi- és izületi problémákra alkalmazzák évezredek óta a fürdőkezeléseket, manapság már nőgyógyászati- és bőrproblémák kezelésének kiegészítője is lehet. A tudomány fejlődésének, s az ősi gyógymódokhoz való visszatérésnek köszönhetően a gyógyvizeket pedig már nem csak külsőleg alkalmazzák. Gyomor- és bélrendszeri problémák esetén a gyógyvizek fogyasztása kiváló kiegészítő kezelést jelenthet. Napjainkban már több helyen alkalmaznak olyan kiegészítő kezeléseket, mint a víz alatti sugármasszázs, az iszappakolás, a lábfürdő vagy a thalasszoterápia. A wellness turizmus egyre nagyobb népszerűségének köszönhetően pedig fontos szerephez jutottak az egészségmegőrző, stresszoldó terápiák is,nem is beszélvén a vízben végezhető tornagyakorlatokról.
A gyógyvizek keletkezése A föld vízkészletének legnagyobb része tavak, folyók, tengerek formájában helyezkedik el a felszínen. Léteznek azonban olyan rejtett kincsek, melyek csak ritkán törnek a fel. A gyógyvíz, vagy más néven ásványvíz a föld alatti kőzetek gőzének lecsapódásából, s a beszivárgó, szűrt vízből keletkezik. Míg eléri a felszínt, számtalanféle összetételű kőzeten halad át, melyből felveszi az értékes ásványi anyagokat, hogy aztán ezekben az értékes anyagokban, bizonyos oldott gázokban, esetenként pedig még radioaktivitásban is gazdagon és felmelegedve törhessen a felszínre. A gyógyvizek hatása A megszokott környezetben nagyobb a terhelés, a vízben azonban nagyobb felhajtóerő, így a mozgás is könnyebbé válik. A súrlódás mintegy masszázsként hat az elfáradt izmokra, s a kopott porcok, a túlterhelt gerinc számára sem jelent nagy megpróbáltatást a mozgás. Emellett a gyógyvíz áldásos hatása is érvényesül, mely a víz hőfokától is sokban függhet. A magas hőfokú víz (32-37°C) hatására az erek kitágulnak (éppen ezért sok szív és érrendszeri megbetegedés estén nem ajánlott), szaporább lesz a szívverés és a légzés, a langyos víz (21-31°C) megnyugtatja az idegrendszert, a hűvös fürdő (15-20°C) pedig felgyorsítja az anyagcserét, és valódi felfrissülés nyújt a kimerült szervezet számára. A termál- és gyógyvizekben található ásványi anyagok a bőr meleg hatására kitágult pórusain keresztül felszívódva fejtik ki jótékony hatásukat. A vérkeringésbe bekerülve javítják az immunrendszert, fokozzák a nyirokkeringést, s gyógyító folyamatokat indítanak be a szervezetben. A sós- és jódos vizek a mozgásszervekre gyakorolt jó hatásukon kívül a bőrt is fertőtlenítik. A gyógyfürdőkezelések célja: * az egészség megőrzése * a reumatikus- és mozgásszervi problémák kezelése * a bőrbántalmak csökkentése * a jó közérzet helyreállítása * a kóros funkciók megszüntetése A vízben végzett lassú mozgás nem csak a testre, de a lélekre is jó hatást gyakorol. A meleg vízben érzett könnyedség, s melegség nyugtató hatású, oldja a stresszt, és segít az ellazulásban. Hazánkban számtalan gyógyfürdő várja a gyógyulni és szépülni vágyókat.
gyógyvizek magyarországon
magyarország gyógyfürdői
gyógyfürdők
salvus víz
gyógyfürdők magyarországon
gyógyfürdők magyarországon wikipédia
hévíz
gyógyfürdők budapest
legjobb termálfürdők magyarországon
bükfürdő
demjén fürdő
egerszalók fürdő
harkány
bogács
salvus víz tesco
salvus víz reflux
salvus víz inhalálás
salvus víz dm
salvus víz rossmann
salvus víz ár
salvus water
salvus water uk
aetna egészségbiztosítás amelyet ásványvíz Balázs előrejelzésének cigna egészségbiztosítás e-egészségügy Egészség egészségbiztosítás egészségbiztosítás összehasonlítása egészségbiztosításlakásbiztosítás egészségügyi ellátás egészségügyi menedzsment egyesült egészségbiztosítás egyesült egészségügyi ellátás online egységes egészségügyi ellátás élet Fürdőgyógyászat Gyógyfürdő gyogyvizek hévíz.hazai humán egészségbiztosítás Iszappakolás jelentette Kisfaludy m magán egészségbiztosítás megfizethető egészségbiztosítás megfizethető gondozási törvény n obama ellátás obamacare perlamév termál Termálfürdők termálvíz
termál,Termálfürdők,Gyógyfürdő,Iszappakolás,Fürdőgyógyászat,termálvíz,élet,Egészség,hévíz.hazai,ásványvíz,

Hidroterápia, vagyis vízgyógyászat. A hidroterápiás kezelések olyan gyógyeljárásokat jelentenek, amelyeknél a gyógyvíz fizikai tulajdonságait (hőmérsékletét, nyomását, felhajtó erejét, áramlását) használják fel Ezek közé tartozik például a súlyfürdő, vagy a tangentoros kezelés (víz alatti vízsugármasszázs). Balneológiás kezelések. A balneológia gyógyvíztudományt jelent. A balneológiás kezelések a gyógyvizek kémiai összetételén alapulnak. Fizikoterápia, és fizioterápia: a két fogalmat gyakran összetévesztjük, vagy helytelenül értelmezzük. A fizioterápia sokkal szélesebb körű fogalom, mint a fizikoterápa. A fizikoterápia olyan gyógyeljárásokat takar, amelyeknél fizikai energiákat használnak fel a gyógyításhoz. Ide tartozik pl. az elektroterápia, az ultrahangos kezelés, és a fényterápia. A fizioterápia pedig a természetes gyógymódok összessége, melybe beletartoznak a gyógyvizek ásványi anyagaira épülő kezelések is. A fizioterápiához tartozik a balneoterápia, klímaterápia, hidro- és termoterápia, inhaláció, mechanoterápia, elektroterápia, a diétás kezelések és az ivókúrák. Néhány, a gyógyfürdőkben alkalmazott kezelés, gyógymód: Ritex pakolás: Vérkeringést javító, 15-20 összetevőből álló pakolás. Izom- és ízületi bántalmakra, gerincproblémákra alkalmazott, fájdalomcsillapító hatású kezelés. A fájdalmas testrészt bekenik, fóliával lefedik, majd meleg takaróval is beborítják. A pakolás ideje 20 perc. Szauna, infraszauna: Kiválóan alkalmasak a szervezet méregtelenítésére, súlycsökkentésre, fájdalomcsillapításra, a bőr megszépítésére, az immunrendszer erősítésére, valamint lelki felfrissülésre. Iszappakolások: A rengeteg ásványi anyagot tartalmazó gyógyiszapot (pl. parafango) nemcsak gyógykezelésekre, hanem szépségápolásra is használják. Többnyire krónikus, kopásos ízületi- és gerincelváltozások, izomgörcsök kezelésére alkalmazzák.(Lsd. Testkezelés parafangoval) Gyógytorna, vízi torna: A gyógyfürdőkben speciális gyógytornákban részesülhetünk, aszerint, hogy mely testrészüknek van szüksége rehabilitációra. Sok helyen lehetőségünk van személyre szabott, egyéni tornára is. A vízben végzett torna nagy mértékben megkönnyíti a mozgást, így azok is könnyebben végzik, akik mozgásukban korlátozottak, vagy a mozgás megerőltető és fájdalommal jár, miközben a gyógyvíz is kifejtheti jótékony hatását. Elektroterápiás kezelések: Az elektroterápiás kezeléseket - mint elnevezése is jelzi - elektromos áram segítségével végzik. A kisebb frekvenciájú kezelések az izomzat ingerlésére szolgálnak. A közepes frekvencián végzett kezeléseket ún. tüneti kezelésre (pl. fájdalomcsillapításra) alkalmazzák. A nagyfrekvenciás kezelések pedig a belső szervek hőkezelésére szolgálnak. Gyógymasszázs: Minden gyógyfürdőzésre alkalmas helyen részesülhetünk gyógymasszázsban. A gyógyító és/vagy megelőző céllal végzett gyógymasszázson kívül sok helyen egyéb, kényeztető masszászt is választhatunk. Kneipp-kúra: A kezelés a hideg és a meleg víz váltakozása által okozott ingereken alapszik. A váltakozó hőmérséklet serkenti az anyagcserét, és élénkíti a vérkeringést, stimulálja szervezetünket. A Kneipp-kúra elemei a könyök- és karöntetek, a nedves meleg borogatások. Legelterjedtebb eleme a Kneipp-medence; séta 10-15 fokos, bokáig érő vízben, lapos, ill. legömbölyített felületű köveken és kavicsokon, amely javítja lábunk vérkeringését, erősíti tartóizmainkat, és talpmasszázsként is funkcionál. Gyakran alkalmazzák kimerültség, feszes izmok és keringési zavarok esetében. Bemer terápia: Pulzáló mágneses térrel történő gyógykezelés. Alkalmazzák sportsérülések, izomhúzódások kezelésére, törések és sebek gyógyulásának meggyorsítására, fájdalomcsillapításra. Érdemes kipróbálni csontritkulás, stressz és alvási zavarok esetén is. Rekreáció: azaz üdülés, pihenés és felfrissülés. A rekreációba a gyógyítást és felüdülést biztosító szolgáltatásokon túl beletartoznak a sport lehetőségek is
magyarország gyógyfürdői
gyógyvizek magyarországon
gyógyfürdők
gyógyfürdők magyarországon
gyógyfürdők magyarországon wikipédia
salvus víz
hévíz
gyógyfürdők budapest
legjobb termálfürdők magyarországon
bükfürdő
demjén fürdő
egerszalók fürdő
harkány
bogács
cimke felhö
aetna egészségbiztosítás amelyet ásványvíz Balázs előrejelzésének cigna egészségbiztosítás e-egészségügy Egészség egészségbiztosítás egészségbiztosítás összehasonlítása egészségbiztosításlakásbiztosítás egészségügyi ellátás egészségügyi menedzsment egyesült egészségbiztosítás egyesült egészségügyi ellátás online egységes egészségügyi ellátás élet Fürdőgyógyászat Gyógyfürdő gyogyvizek hévíz.hazai humán egészségbiztosítás Iszappakolás jelentette Kisfaludy
A hazai fürdőkultúrában valamikor a 2000-es évek elején következett be hatalmas robbanás, amikor kimondták, hogy termál- és gyógyvizeinknek akkor van igazán értéke, ha felszínre hozva hasznosítják őket.
A termálvíz azonban nem ugyanaz, mint a gyógyvíz, ezért érdemes egy kicsit körbejárni: kiknek, mire ajánlott a meleg vizes gyógyfürdő?
A termál- és a gyógyvizet sokszor mossák egybe, aminek az egyik oka talán az, hogy a 2000-es évek elején épült fürdők többsége úgynevezett élmény- és gyógyfürdő, ahol kettő az egyben módon egy tető alatt érhetők el a termálvizes és a gyógyvizes medencék. Nézzük azonban először, hogyan osztályozzák a vizet.
Csak 15-20 percig javasolt a gyógyvízben ülni
– Az első kategória a „sima” csapvíz, más néven ivóvíz. Az ásványvíz abban tér el tőle, hogy meghatározott mennyiségű ásványi anyagot tartalmaz. A termálvíz olyan ásványvíz, amelyben literenként 1000 milligramm ásvány található és legalább 33 fokos hőmérsékleten tör a felszínre. Gyógyvíznek azokat a termálvizeket nevezzük, amelyek bizonyítottan rendelkeznek gyógyhatással – magyarázta Kovacsics Imre, az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő vezérigazgatója. A gyógyfürdő kifejezés viszont bizonyos szempontból megtévesztő is lehet, ugyanis a titulushoz – amely egy külön engedélyeztetési folyamat eredménye – nem a gyógyvíz megléte a szükséges feltétel, hanem az, hogy a fürdőben elérhetők legyenek fürdőgyógyászati kezelések. Történjenek ezek gyógyvízzel, termálvízzel, vagy csak simán melegített közműhálózati vízzel. Na de vissza a gyógyvízhez: hazánkban, ásványi anyag összetételét tekintve, több mint 60 fajta víz létezik, ami azt jelenti, hogy több mint 60 fajta problémára alkalmazhatók, külsőleg vagy belsőleg.
Ezért, aki gyógyvízkúrára szeretne menni, feltétlenül ellenőrizze, hogy annak a helynek a vízösszetétele megfelelő-e a problémájára. – Az nem kúra, ha egy nap háromszor beleülök a vízbe a szabadság alatt. A tudományosan ajánlott mennyiség félévente 60 kezelés, amelyet tizenötször négyfajta kezelés formájában lehet az OEP-nél igénybe venni. Vagyis a fürdő mellett kiírnak például súlyfürdőt, masszázst és iszappakolást. Ugyanakkor senki ne ringassa magát abban a hitben, hogy egy teljes kúra végére a meglévő problémája teljesen megszűnik, vagy akár el is múlik. A fürdőkúra „csak” a tünetek enyhítésében, vagy egy betegség előrehaladásának lassításában segít, ezért érdemes félévente megismételni. Sok esetben persze ez is nagyon sokat jelent. És most lássuk a gyógy-
vizes medencék használatának szabályait, amelyek szinte teljesen megegyeznek a fürdő és szauna használatának íratlan szabályaival. Fertőző, vagy lázas betegséggel, nyílt sebbel ne menjenek meleg vízbe! Azok, akik magas vérnyomásban szenvednek, fokozottan figyeljenek a meleg vízben tartózkodás időtartamára. Amúgy sem javasolt 15-20 percnél tovább ülni a gyógyvízben.
– A fürdőzés egyik leginkább jótékony hatása a lazítás, a kikapcsolódás, a stresszoldás. Ehhez azonban képesnek kell lennünk elcsendesedni, elengedni magunkat, és élvezni a vizet, a nyugalmat, hogy a test mellett a lélek is feltöltődhessen – fogalmazta meg a fürdőkultúra egyik alaptézisét Kovacsics Imre, aki szerint sajnos, ezen a téren van még hová fejlődniük a magyaroknak. Ennek kapcsán azt is tisztáztuk, hogy 14 éven aluli gyermekeknek nem azért nem javasolják a gyógyvizes medencéket, mert az káros lenne rájuk nézve, hanem azért, mert általában nem tudnak még úgy viselkedni, hogy ne zavarjanak másokat.
aetna egészségbiztosítás amelyet ásványvíz Balázs előrejelzésének cigna egészségbiztosítás e-egészségügy Egészség egészségbiztosítás egészségbiztosítás összehasonlítása egészségbiztosításlakásbiztosítás egészségügyi ellátás egészségügyi menedzsment egyesült egészségbiztosítás egyesült egészségügyi ellátás online egységes egészségügyi ellátás élet Fürdőgyógyászat Gyógyfürdő gyogyvizek hévíz.hazai humán egészségbiztosítás Iszappakolás jelentette Kisfaludy m magán egészségbiztosítás megfizethető egészségbiztosítás megfizethető gondozási törvény n obama ellátás obamacare perlamév termál Termálfürdők termálvíz
„Ha ebben az országban megállsz bárhol, és leszúrod vándorbotod, víz fakad” – írta egy 17. századi úti beszámoló Magyarországról. Ivásra alkalmas vízkészletünk valóban jelentős, és hazánk talán legértékesebb természeti kincse a gyógyításra is alkalmas gyógy- és termálvíz, valamint az értékes ásványvizek.
Már a római korban is tudtak Pannónia csodálatos gyógyító vizeiről, a török időkben Buda volt a szultánság legjelentősebb fürdővárosa, ma pedig Budapestet fürdőfővárosként emlegetik meggyógyult betegek százai, újra mozgásképes idős emberek és a szakmai körök. A Kárpát-medencében Európában egyedülálló és világviszonylatban is jelentős gyógy- és termálvízkészlet található a föld mélyén.
Mindenki ivott már ásványvizet, és valószínűleg fürdött már valamelyik világhírű gyógyfürdőnkben vagy hévizes forrású uszodában. De mi a különbség e vizek között? Az ásványvíz oldott ásványianyag-tartalma meghaladja az 1000 mg/l-t (EU-követelmény szerint sajnos már csak az 500 mg/l-t), vagy bizonyos biológiailag aktív anyagok meghatározott értékben fordulnak elő benne. Az ivóvíztől abban különbözik, hogy míg azt legtöbbször vízművek állítják elő fizikai, kémiai, mikrobiológiai tisztító módszerekkel, addig az ásványvíz összetételében nem történhet módosítás. A termálvíz (hévíz) a föld mélyebb rétegeinek gazdag ásványanyag-tartalmát és a föld mélyének melegebb hőmérsékletét is felveszi. A termálvíz tehát természetes meleg víz, amely ásványi anyagokban is gazdag. Laikusként nem is gondolnánk, hogy hivatalosan a gyógyvíz megnevezés csak egy jogi, nem pedig vízminőségi fogalom. A gyógyvizek olyan ásványvizek, amelyek gyógyító hatása különböző, jogszabályban előírt szempontok szerint (megfigyelés, kémiai elemzés stb.) bizonyítást nyert. Tehát sok olyan vizünk van, melyek kifejezetten gyógyítanak, de gyógyvízzé minősítésük nem történt meg (ezt egyébként a tulajdonosnak kell kérnie).
A földre hullott esővíz beszivárog a talajba, és
A Kárpát-medence geotermikus tényezői különösen kedvezőek. Ez azt jelenti, hogy a föld mélye felé haladva 20 méterenként egy Celsius-fokot emelkedik a víz hőmérséklete, míg Európa más területein csak 33 méterenként. Ez a nagyon jó, úgynevezett geotermikus gradiens az oka annak, hogy megközelítőleg 1300 termálkút van Magyarországon. 2000-2500 méter mélységből több helyen 80-100 Celsius-fokos hőmérsékletű termálvizet emelnek ki. Amikor a kőzetlapok a földben eltörnek és felgyűrődnek a föld felszíne fölé, azt sasbércnek nevezik. A sasbérceknél a termálvíz a felszín közelébe kerül, így például a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Palatinus strand a sziget északi, 120 méter mélységű kútjáról 40 Celsius-fokos vizet kap (ugyanezt a vizet a Dagály fürdő kútja 670 méterről emeli ki).ott különböző rétegeken keresztülhaladva ásványi anyagokat old ki a kőzetekből. Jellemzően minél tovább van a víz a földben, annál magasabb az oldott ásványianyag-tartalma. Vannak viszont olyan karsztvizek is, amelyek bár még csak egy-két évesek vagy néhány évtizedesek, mégis megfelelnek az ásványvíz minősítésnek. Találtak már itthon 40 000 éves vizet is, amely zárt rezervoárban (nem utánpótlódó medencében) van, és nagyon magas ásványianyag-tartalma miatt nem fogyasztható rendszeresen.
A gyógyvizek áldásos hatását az emberiség már ősidők óta élvezi, őseink tapasztalatból tudták, hogy melyik víz milyen betegséget gyógyít vagy előz meg. A vízforrások felfedezése leginkább a pásztorokhoz, illetve állataikhoz kötődött a hegyes és dombos területeken. Sík vidéken a parasztok kútásáskor találhattak különleges összetételű vizet. A gyakori belvíz elvezetése és a mocsarak lecsapolása közben sokszor források szabadultak fel. Néha már az árokásók is felfigyeltek a források gyógyhatására, és építkezésekkor is találtak jelentősebb forrásokat. Eleinte a víz hőmérséklete, íze, színe, szaga hívta fel magára a figyelmet. Belsőleg (ivásra) és külsőleg (tisztálkodásra és gyógyításra) egyaránt használták ezeket a vizeket a források mellett élők. Bizonyított, hogy a rómaiak a hideg és a meleg ásványvizet is felhasználták, s hatalmas, fényűző fürdőket építettek a birodalom minden részében. A meleg ásványvizeket az orvosok idővel elkezdték gyógyításra is használni (a fürdőorvosi cím komoly rangot jelentett a rómaiaknál). Nincs másik olyan feltárt római kori település a világon, ahol – mint Aquincumban – 18 fürdő működött volna. (Például a Flórián téri katonai fürdő, a Római strandfürdő helyén 14 langyos vizű forrás stb.) Gondosan díszített közkutak is forrásvízből táplálkoztak, és mindenki ezt a vizet itta, ezért ez tulajdonképpen ivókúrául is szolgált. Már Hippokratész (Kr. e. 470–377) is megkülönböztette a meleg és hideg, tiszta és zavaros, eső- és hőeredetű, forrás- és tengeri vizeket, kortársai pedig már akkor osztályozták a gyógyvizeket. Prikosz Rethor neves bizánci történetíró kétszer is járt Atilla, a hun király udvarában, és 446–453 között írt beszámolójában megemlíti, hogy az egyik hun vezérnek „kőből épített termálfürdője volt”. Honfoglaló elődeink víz iránti tiszteletével és kultuszával már igen korán találkozunk, például Bíborban született Konstantin (905–959) császári levelében „bőrmedencés magyar fürdőt” rendelt udvarába a Kárpát-medencéből. Szent István király a pécsváradi bencés apátságot alapító oklevelében (1015) a birtokadományozás feltételeként előírta egy fürdő létesítését. Felhévízen a mai Császár és Lukács fürdő területén a máltai lovagrend 1178-ban kolostort és kórházat alapított, fürdővel. A mai Gellért fürdő helyén a 12. században Árpádházi Szent Erzsébet „leprosoriuma” működött. Az itteni ispotályban fürdette, gyógyította a kor jellemző betegségében, a leprában szenvedőket. Mátyás király reneszánsz fürdőiről is több helyen olvashatunk. A 150 éves török hódoltság alatt az országot nagyon sok kár érte, de a fürdőkultúra fejlesztésében maradandót alkottak, olyannyira, hogy több helyen még ma is működik eredeti török medence (a budai Császár, Király, Rác és Rudas fürdőkben). A hazai gyógyvízvizsgálatok tömeges elterjedését Mária Terézia rendeletének köszönhetjük. Zsigmondy Vilmos bányamérnök nevét is meg kell említeni, aki 1866-ban egy 37 méter mély artézi kutat fúratott, amelyből percenként 1200 liter, minimum 62 Celsius-fok hőmérsékletű vizet termeltek ki, s akinek technológiája és szakkönyvei megalapozták az artézi kutak elterjedését. Rengeteg legenda, híres uralkodók rendeletei, nagyszerű kutatók és világhírűvé vált gyógyhelyeink hosszú sora tartozik még ide, de lássuk, hogy mit tudnak csodálatos gyógyvizeink, miben segítenek nekünk!
Magyarország gyógyfürdőinek mindegyike alkalmas mozgásszervi megbetegedések kezelésére. Ezenkívül bőrbetegségek, krónikus nőgyógyászati gyulladások, meddőség, gyomor-, epe- és májbántalmak kezelésére, bélrendszeri panaszokra, valamint szív- és érrendszeri betegségek kezelésére használják leggyakrabban a gyógyvizeket. Nagyon jól alkalmazhatók álmatlanság, kimerültség és idegesség mérséklésére is. Összetételük szerint a következő típusokat különböztetjük meg:
Balneoterápiának vagy gyógyvízkezelésnek hívják az ásványvizek gyógyítás céljára történő felhasználását, ami a fizioterápia kiemelkedő fontosságú gyógymódja. Idetartoznak a gyógyvizekkel és az iszapokkal végzett kezelések. Helyszíne a gyógyfürdő, ahol kúra formájában és rendszeres ritmusban alkalmazzák a terápiákat. Közvetlen hatása már egy-egy fürdőzésnek is van, de azokat a változásokat, melyeket egy fürdőkúrától várunk, naponta alkalmazott fürdőkezelésekkel, és minimum három hétig tartó kúrával lehet csak kiváltani.
Az egyik legfontosabb kezeléstípus a medencefürdő. Arkhimédész óta tudjuk, hogy a(z emberi) testre annyi felhajtóerő hat, amennyi az általa kiszorított folyadék súlya. Egy 70 kilogrammos ember súlya körülbelül 7 kilóra csökken, ha nyakig a vízbe merül. Emiatt a gyógyvíz olyan betegeket is aktivizál, akik egyébként nehezen mozognának, mivel betegség vagy baleset következtében gerincüket, végtagjaikat intenzíven nem vehetik igénybe. A kezelések hatására azonban képesek izomzatuk állapotán javítani. A víznyomás elősegíti az ízületi folyadékok gyorsabb felszívódását, megváltoztatja a szövetek belső nyomásviszonyait, megváltozik a vénás és a nyirokvisszafolyás rendszere. A meleg gyógyvíz értágító, görcsoldó, kötőszövet- és izomlazító, illetve fájdalomcsillapító hatású.
Víz alatti vízsugármasszázs: a nagynyomású vízsugár összenyomja a bőrt és a bőr alatti szöveteket, helyi szöveti oxigénhiányt váltva ki, amit reaktív vérbőség és keringésgyorsulás követ. Különösen bevált kezelési mód műtétek után, lágyrészsérülések, hegesedés, nyirokpangás és spasztikus bénulások esetén.
A súlyfürdőkezelés nyújtásos kezelés a vízben: a csípő, a térdízületek, illetve a gerinc húzása súlyok alkalmazásával. A víz alatti húzó kezelés egy speciális medencében történik, ahol nyaki húzatást vagy kétpontos hónaljtámasztásos függesztést alkalmaznak. Porckorongok tehermentesítése, kopásos gerinc- és ízületi betegségek esetén hatásos.
Szénsavas fürdő: a termálvízbe adagolt szén-dioxid oldott állapotban van jelen. A felszívódott szénsav hatására értágító anyagok keletkeznek, melyek a bőrerek nagyfokú tágulását hozzák létre. Kb. 32-33 Celsius-fokos hőmérsékletű szénsavas fürdőben ötvenszeres a bőr vérellátása a normál vízben történő fürdéshez képest. Alkalmazása perifériás keringési zavaroknál segít, központi és vegetatív idegrendszeri elváltozásoknál pedig nyugtató hatással bír.
Iszappakolás: a gyógyiszapokat eredeti összetételükben alkalmazzák a balneológia sajátos formájaként. Például ásványvízzel felfőzve, megfelelő hőfokra lehűtve szerves- és szervetlenanyag-tartalma mechanikai (hő) és kémiai úton fejti ki áldásos hatását, fellazítva a bemerevedett lágyrészeket, ízületkörnyéki zsugorodásokat. Különféle nőgyógyászati bántalmak esetén is alkalmazzák.
További kezelések a gyógyvizekkel összefüggésben a masszázs, a víz alatti gyógytorna, a száraz gyógytorna, az elektroterápia, a gőzkamra, a hőlégkamra, a szauna és az ivókúrák.
Ivókúrákkal belülről lehet támogatni a szervezetet gyógyulásában, illetve különösen hatásosan lehet a nyomelemeket pótolni. Az ivókúrára alkalmas gyógyvizeket általában megtaláljuk az üzletekben palackozva is, de köztudott, hogy a gyógyvizek hatása a forrás helyén lényegesen nagyobb, ezért igyuk őket lehetőleg ott!
A lenyelt folyadék a gyomorból annál gyorsabban távozik, minél lassabban és minél kisebb kortyokban fogyasztjuk. Az ásvány- és gyógyvizek különlegessége, hogy elősegíthetik a táplálékkal a szervezetbe kerülő egyes elemek felszívódását és beépülését. Továbbá saját ásványianyag-tartalmuk segíti a szervezet egészségének fenntartását és a betegség vagy műtét utáni felépülést.
Ivókúrára javasolt vizeink is sokrétűek és közkedveltek. Néhány példa a teljesség igénye nélkül több száz értékes, ivókúrára javasolt gyógyvizeink közül:
a meszes-földes ásványvizek (például a budapesti Gellért, Lukács, Rudas, Rác, Széchenyi fürdők és Bükfürdő vizei, amelyek alkalmasak a csontritkulás, a várandósság és szoptatás alatt kialakult mészhiány, az asztma és az allergia kezelésére)
az alkalikus gyógyvizek kiválóak krónikus gyomorhurut, gyomorégés, savtúltengés, köszvény, krónikus hörghurut kezelésére. Ezek a Bükkszéki Salvus-víz, valamint Balf, Parád és Csevice forrásai. Szulfátos (keserűsós, glaubersós) ásványvizek a Ferenc József, a Mira és a Hunyadi János. Javallott székrekedés, enyhe bélhurut, epepangás esetén
vasas vizek: Parád, Clarissa-forrás, mohai Stefánia-forrás. Ezek a vizek vashiányos vérszegénység esetén segítenek
kénes vizek: Parádi, Csevice, Balf, Harkány, Hévíz (ízületi kopásokra, gyengült légzésre).
jódos-brómos vizek: Sóshartyáni és a Jódaqua (a golyva, valamint érelmeszesedés és csökkent pajzsmirigyműködés kezelésére).
radontartalmú (radioaktív) vizek: a Rudas, a Gellért és Hévíz vizei, amelyek alkalmasak többek között magas vérnyomás, érszűkület, cukorbetegség és köszvény kezelésére. Egy-egy gyógyfürdőnek több forrása is lehet, így ismétlődés van a felsorolásban, és különböző betegségcsoportok gyógyíthatók egy helyen.