e

2019. augusztus 30., péntek

termál vizek

A könnyen elérhető termálvizek és gyógyvizek országa vagyunk még mindig, és ezt érdemes időről időre tudatosítanunk.
Hazánk, Magyarország a világ öt termálvízben leggazdagabb országa közé tartozik: Japán, Izland, Olaszország és Franciaország mellett. Jelenleg 1372 termálkutat és 207 elismert gyógyvizet tartanak számon, 385 településen működik termál-, illetve gyógyvizű fürdő. Az olaj utáni keresés időszakában sok apró faluban is találtak bő vizű termálforrást, amik évtizedek óta várják a hasznosítást, szerencsére ezeknek a fejlesztéseknek a megvalósítására javul az esély az európai uniós támogatások, pályázatok által.
Van nekünk aquapark, barlangfürdő, élményfürdő, strandfürdő, termálfürdő és uszoda. Ezek össze is függenek sokszor, vagy máskor csak egy kis wellness hotelről beszélhetünk, ami mégis különlegesen jó.
Gyógy- és termálfürdők megszűntek, de szerencsére összességében inkább épültek az 1980-as évek után is. A településlista hosszú, de még ez sem teljes – ABC-rendben:
Albertirsa, Ásotthalom, Babócsa, Balatonfüred, Balf – Sopron, Ballószög, Balmazújváros, Barcs, Battonya, Bázakerettye, Békés, Békéscsaba, Berekfürdő, Berettyóújfalu, Bogács, Borgáta, BudapestBük ( és szomszédja Bükfürdő), Bükkszék, Buzsák, Cegléd, Celldömölk, Cserkeszőlő, Csokonyavisonta, Csongrád, Csorna, Dávod, Debrecen, Demjén, Dévaványa, Dombóvár (Gunaras), Dunaföldvár, Dunaújváros, EgerEgerszalók, Egyházashetye, Esztergom, Fehérgyarmat, Földes, Füzesgyarmat, Gárdony – Agárd, Gelse, Gergelyiugornya (Vásárosnamény), Göd, Gyomaendrőd, Gyöngyös, GyőrGyula, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás, HajdúszoboszlóHarkány (Hotel Dráva), Hatvan, Hegykő, Heves, Hévíz, Hódmezővásárhely, Igal, Jászapáti, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászszentandrás, Kaba, Kalocsa, Kaposvár, Kapuvár, Karcag, Kazincbarcika, Kecel, Kecskemét, Kehidakustány, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, KiskunhalasKiskunmajsa, Kisújszállás, Kisvárda, Komárom, Kőtelek, Kunhegyes, Kunszentmiklós, Lakitelek, Leányfalu, Lenti, Letenye, Lipót, Lovászi, Magyarhertelend, Makó, Marcali – Marcali nevezetességei ITT, Martfű, Mátészalka, Mátraderecske, Mesteri, Mezőberény, Mezőcsát, Mezőkovácsháza, Mezőkövesd, Mezőtúr, Miháld (lezárt termálvíz), Miskolc (Miskolctapolca), Mogyoród, Mórahalom, Mosonmagyaróvár, Nádudvar, Nagyatád, Nagybánhegyes, Nagykálló, Nagykáta, Nagykőrös, Nyírbátor, Nyíregyháza, Orosháza (Gyopárosfürdő), Pápa, Parád, Polgár, Püspökladány, Ráckeve, Sárospatak, Sárvár, Sellye, Siklós, SiófokSzarvasSzeged, Szeged-Kiskundorozsma, Székesfehérvár, Szeleste, Szentes, Szentgotthárd,  Szigetvár, SzolnokSzombathely, Szulok, Tamási, Tápiószentmárton, TapolcaTataTatabánya, Tiszacsege, Tiszaföldvár, Tiszafüred, Tiszakécske, Tiszaújváros, Tiszavasvári, Törökszentmiklós, Tótkomlós, Túrkeve, Vác, Vásárosnamény, Vasvár, Velence (Spa Hotel), Veresegyház, VisegrádZalaegerszegZalakaros és Zalaszentgrót.
Ma már Tokajt is érdemes megemlíteni, és a lista még bővülhet, Nagykanizsa is felvehető egyből.
Nagyon nagy a magyar gyógyfürdő szám vagy lemaradunk a globális versenyben?
Magyarországon bárhol lefúrunk, termálvízre bukkanunk. Mire megyünk ezzel a nemzeti kinccsel 2001 óta, mikor meghirdették a Széchenyi Terv fürdőfejlesztéseit?
2007-ben megtorpantunk. A magyar projektek talán beindulnak újra.
Kulcsképességünk az egészségturizmus
A vizekre több mint 140 gyógy- és wellness szálloda, spa épült. Budapest a világ egyetlen nagyvárosa, ahol több mint száz termálforrás és kút van. A Hévízi gyógytó a világ legnagyobb biológiailag aktív, természetes termál tava. A világon egyedülálló a miskolctapolcai barlangfürdő, hiszen egy természetes barlangrendszerben tört felszínre a gyógyvíz. Egerszalók szimbólumává vált sódombhoz hasonló természeti képződmény Európában szintén egyedülálló. Ez hazánk ún. komparatív előnye, vagyis a kulcsképességünk, amelyre alapozva világszintű egészségturizmust lehet alapítani. Hol tartunk jelenleg a globális versenyben?
A fő célkitűzés volt, hogy Magyarország 2015-re Európa vezető gyógyító nagyhatalma legyen. Ez a maga módján még megközelíthető, de akkor szálláshelyeket (rövid ill. hosszútávú is) varázsolni kell.
A hazai egészségturizmus jelentőségét mutatja, hogy 2008-ban a szállodai vendégforgalom 31 %-a a gyógy- és wellness-szállodákba irányult. 2008-ban a külföldi vendégek 13,5 %-a, míg a belföldi vendégek 25 %-a vette igénybe a gyógy- és wellness-szállodák által nyújtott szolgáltatásokat (KSH (2009)).
Az Önkormányzati Minisztérium 2007-es összeállítása szerint legnagyobb küldőpiacunkon, Németországban a gyógyturisztikai utazásokon részt vevők száma 2002 és 2007 között több mint duplájára nőtt, és a folyamatos növekedés miatt 2011-re akár kétmillió német gyógyturisztikai utazóval ehet számolni.
Új világtermék
Globális szinten az elmúlt tíz év során alakult ki az egészségturizmus mint nemzetközi termék. Ez azt jelenti, hogy a páciensek egyik intézményből, országból olyan másik intézménybe, országba utaznak, ahol igénybe vehetik a szükséges orvosi eljárásokat és kezeléseket. Az egészségturizmust nagy vonalakban két fő ágra különíthetjük: a wellness turizmusra, amely az egészségi állapot megőrzésére, a betegségek megelőzésére irányul; illetve a gyógyturizmusra, amely az egészségi állapot javítására és a betegségek gyógyítására koncentrál. A gyógyulás, illetve megelőzés céljával történő utazás legnagyobb küldő piacai az USA, az Arab-öböl országai és Oroszország. 2005-ben az egészségturizmus mint iparág globális összbevétele 20 milliárd USD-t tett ki. Az egészségturizmus más régiókban erősíti pozícióit: feljövőben van Ázsia, azon belül India, Szingapúr, Thaiföld és Malajzia.
De hol tartunk mi?
A jövőben az egészségturizmusban egyre jelentősebb beruházások várhatóak, nálunk azonban 2007-ben megtorpant a lendület, hiszen az első uniós időszakban, 2004-2006 között nem szerepelt prioritásként az egészségturizmus. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv pályázatainak elbírálása pedig sok időt vesz igénybe, és akkor még nem beszéltünk a megvalósulásról. Nem valószínű, hogy a globális verseny a magyar adminisztrációra fog várni.
A terv turizmusfejlesztési program abból indult ki, hogy a turizmusból származó devizabevételek 1989 és 1999 között megháromszorozódtak, a bruttó nemzeti termék közel kb. 9 %-a ebből a szektorból származott. Viszont az 1990 után privatizált szálláshelyek jelentős része – a sikeres felújítások és magánosítások ellenére – magával hordozta a SZOT- és pártüdülők időszakából származó gyenge infrastrukturális színvonalat. A Medgyessy-kormány újabb pályázatokat írt ki, bevontak Phare-támogatásokat, valamint a Nemzeti Fejlesztési Tervből is jutott a szektornak. A fejlesztések második nagy motivációja az üdülési csekk bevezetése volt, amelyek az igénybe vett szolgáltatások számát jelentősen megnövelték. Míg a fejlődés harmadik jelentős „motorjaként” a marketing felfuttatását emelhetjük ki, amelyet jelenleg a Magyar Turizmus Zrt. felügyel.

2019. augusztus 1., csütörtök

Gyógyvizeinkről - Mikor alkalmazzuk, mikor ne?

Magyarország geológiai és hidrogeológiai adottságainak köszönhetően termálvíz-nagyhatalom. Vizeinek gyógyító hatásait nemcsak hazánkban ismerik el, hanem szerte Európában is, és egyre több helyen csalogatják balneoterápiás szolgáltatásokkal a gyógyulni vágyókat. A gyógyvizek kémiai és biológiai összetételük alapján fejtik ki jótékony hatásukat a különböző betegségekben: főként a mozgásszervi és nőgyógyászati megbetegedésekben, meddőségben, sport- és más sérülések utókezelésében, érszűkületek egyes formáiban, és idült bőrbetegségekben.
A termálvíz egy meghatározott hőfoknál melegebb, a föld mélyéből feltörő ásványvíz, amely minimum 1000 mg oldott szilárd ásványi anyagot tartalmaz literenként. Egyes vizek emellett - egy erre illetéket szakmai bizottság által előírt szabályoknak megfelelve - gyógyító hatással is rendelkeznek. A balneoterápia esetén a gyógyvizek kémiai, fizikai és biológiai hatásait együttesen alkalmazzák gyógyítás céljából. A hazai gyógyvizek felosztása A gyógyvizek felosztása az ásványianyag-tartalmuk és kémiai tulajdonságaik alapján történhet, amelyek megfelelhetnek egy-egy hazai régiónak is. Kémiai összetétel Gyógyító hatásuk Fellelhetőségek Alkalikus vizek Gyomor-, bélhurut, gyomorsavtúltengés, légúti hurut. Bükkszék, Gyopárosfürdő, Gyula, Mezőtúr, Szeged, Szécsény, Szolnok Brómos- jódos Reuma-, nőgyógyászati-, bőrbetegségek, ivókúrában a pajzsmirigybetegségekre. Debrecen, Hajdúszoboszló, Pesterzsébet, Sóshartyán Földes-meszes  (kalcium-, magnézium-, hidrogén-karbonát) Reumatikus, szív- és gyomorbetegségek. Budai fürdők (Gellért, Lukács, Rudas), Esztergom, Mohács, Székesfehérvár Kénes Reumás betegségek, egyes bőrbetegségek. Balf, Bogács, Harkány, Mezőkövesd Kloridos (konyhasós) Reumatológiai és női szervek betegsége, ivókúraként nyálkahártyák hurutos megbetegedéseiben. Debrecen, Eger, Hajdúszoboszló, Karcag, Sárvár, Gyopáros, Nyíregyháza-sóstó Radonos, kénes Fájdalomcsillapító hatás, befolyásolják a belső elválasztású mirigyek működését és az anyagcserét. Budai fürdők (Imre, Gellért, Rudas) Eger, Hévízi-tó, Miskolctapolca Szénsavas Reumás betegségek Balatonfüred, Bükkszék, Csopak, Kékkút, Répcelak Szulfátos (keserűvíz) Gyomor-, bél-, máj-, epebetegek ivókúrájára, hashajtásra. Kelenföld, Budaörs Vasas Ivókúraként, több szervre. Parád, Moha A balneoterápia alkalmazhatóságai ÁSVÁNYVÍZ, GYÓGYVÍZ, TERMÁLVÍZ Amennyiben egy ásványvíz gyógyító hatással rendelkezik, a jogszabály alapján gyógyvízzé minősíthető. Ha hőmérséklete 30°C alatti, hideg gyógyvíznek, ha a fölötti, hévíznek vagy termálvíznek nevezzük. A névhasználatot az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV törvény 247. §-a (2) bekezdésének x) pontja, valamint a 74/1999. (XII. 25.) EüM rendelet alapján az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdőügyi Főigazgatóság (OGYFI) engedélyezi. Leggyakrabban mozgásszervi betegségek esetén javasolt a termálvizek jótékony hatásának a kihasználása, a gyógyulás gyorsabb eléréséhez. Főként az idült degeneratív vagy gyulladásos reumatológiai megbetegedésekben (pl.: reumában), csontritkulásban (osteoporosis), különböző végtagsérülések után, ortopédiai műtéteket követően, protézisbeültetés után, bénulások utókezelésében, gerincsérv esetén. Idegsebészeti kórképek és műtétek után tapasztalati tény, hogy a beteg állapota javul, panaszai csökkennek, akár már néhány fürdőzés után. A nőgyógyászati kórképek közül a krónikus petefészek-gyulladás és a meddőség esetén figyelhető meg látványos eredmény. Különböző bőrbetegségek, köztük a pikkelysömör (psoriasis), pattanások, illetve műtéti hegek gyógyulását is elősegíti. Az ásványi anyagok hatásain kívül, még a víz hőfoka is segíthet régen fennálló keringési zavarokban. Nemcsak külsőleg lehet kihasználni egyes termálvíz gyógyító erejét, hanem ivókúraként alkalmazva, akár több szervre is hathat egyszerre. Mikor ne fürdőzzünk? Bizonyos betegségek fennállása esetén azonban különösen veszélyes lehet a meleg gyógyvizek alkalmazása. Így nem ajánlott, ha valakinek szabálytalan, szapora szívverése, kiterjedt felületes vénatágulata és kezeletlen pajzsmirigy-túlműködése van. Különösen ellenjavallt a gyógyfürdők használata a következő szív- és érrendszeri megbetegedésekben: a súlyos szívkoszorúér-betegségben, szívinfarktus után 3 hónapig, ismert szívelégtelenségben, gyógyszeresen nem kezelt vagy kezelhetetlen magas vérnyomásoknál és előrehaladott érelmeszesedések esetén. Kifejezetten rossz hatású lehet egyes betegségek akut stádiumában, például ha az ízület gyulladt (duzzadt, piros, meleg), ha a bőrelváltozás nedvedző, vagy friss, mély bőrsérülések után. Heveny gyulladásos kórképek (pl.: mandulagyulladás, láz, influenza, gyomor- vagy bélhurut) esetén is kerülendő a fürdőzés. Bizonyos régen tartó megbetegedések (idült vese- és májbetegség, légzési elégtelenség, daganatok, leromlott állapot), és terhesség esetén is inkább nem javasoljuk a termálvizeket, mivel a pozitív hatások mellett gondolni kell a különböző fertőzőforrásokra is, amelyek ezekben a betegségekben különösen veszélyesek lennének a betegek számára.

forrás: https://www.webbeteg.hu